TCW News - Következő rész

 2011.12.01. 20:13

 

Haló!

(kép)

Kedves olvasók!

Ma megtudtunk valamit Kav12 úrtól a következő részről, méghozzá nem is akármit! A következőt nyilatkozta újságunknak:

"Igen, a következő rész kapcsolódni fog az előzőhöz, és az utánalévőhöz is. Persze az egész évad kapcsolódik egymáshoz, hiszen úgy terveztem, hogy mindenhol legyen átkötés az előző és következő részre is, kivéve a 16. részt, mivel az a 2. évad 16. részének előzménye, ahogy a következő évadban és az azutániban is így lesz. A 3. évadom képének (ahol Darth Sidious van középen) a bal alsó sarkában Ahsoka található, és az ő fénykardja. A következő rész címe: Chaos in the Senate. Igen, megint lesz káosz a Szenátusban, és tudom, a chaos szó benne van az évadcímben is, de nem tudtam jobbat, frappánsabbat kitalálni. Arról szól, hogy pár bűnöző megint kísérletet tesz a szenátorok elrablására, mivel sikeres akciót eddig csak Cad Bane produkált, és felül akarják múlni. Ez a magyarázat nem lesz benne a következő részben, azért mondom el most. Szerepelni fog Den Quadrix, a főkancellár és persze a szenátorok."

Nos, ennyit tudtunk meg, és ideát mindenki nagyon várja az új részt, mely a szerző szerint már negyedrészben kész.

Üdv,

TCW News

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tcwirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr43429871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bence1997 2011.12.02. 19:10:40

ja, és majd nem csinálsz idővonalat? Tudod, mert hát össze lehet rakni a részeidet, hogy melyik volt legelőbb, és majd így sorjában.
Am most már nálad hány éve megy a háború? 1 év, vagy másfél éve?
Ja és még egy kérdés:
- mikor lesz anakin, obi-wan, és ahsoka olyan, amilyen most a sorozatban? Vagy már olyanok?

Bence1997 2011.12.02. 19:39:39

válaszolnál néhány kérdésemre még:
- mikor fog szerepelni újra a trandoshan kommandó?

kav12 2011.12.02. 20:35:18

@Bence1997: Akkor válaszolok :Đ Nálam 1 éve megy a háború, mivel most ünnepelték Anakinék az első házassági évfordulójukat.
Anakin, Obi-Wan és Ahsoka már most olyanok, bár Ahsokának még el kell készítenie a fénykardjait :P
A trandoshan kommandó (most kikeresem neked) legközelebb az évadzáró trilógiába látjuk majd. Lehetséges, de nem biztos, hogy az évadnyitóban is szerepelni fognak, azt még nem tudom pontosan.

Bence1997 2011.12.02. 21:32:59

@kav12: ok. köszi az infókat.

Bence1997 2011.12.02. 22:23:28

@kav12: am most írom a 12. részt, aminek a címe: Áruló sith. Persze nem a régi blogomon, hanem az újon. Nos a rész arról szól, hogy Sidius meg akarja öletni Ventresst, de ventress megszökik. Dooku utánamegy, vagyis dooku a dathomir -re megy, ahol megtudja, hogy ventress az iridonián van, így odamegy. A továbbiakban akció :D

kav12 2011.12.03. 19:35:59

@Bence1997: Jól hangzik :Đ Hajrá

kav12 2011.12.03. 20:03:18

@Bence1997: Tudod mit? Szerepelni fognak a következőben! Beleírom őket, úgy is Coruscantra specializálódtak :Đ

Bence1997 2011.12.05. 17:51:59

péntekre, vagy hétvégére készen lesz az új rész?

Bence1997 2011.12.05. 18:32:40

ja, és majd mikor akarja használni Sidius azokat a köpenyeket, vagy ruhákat?

kav12 2011.12.05. 22:12:45

@Bence1997: Új rész nem tudom, mikor lesz. Lehetséges, hogy hétvégére elkészülök vele, de ma nem tudtam írni, mert most értem haza, és most is takarodó :P és holnap is lehet, ugyanígy lesz. Mert mindennap egy kicsit írtam bele, és épp ott tartok, hogy elkezdődik a harc :Đ és a harcokat általában egybe kell írni :Đ tehát, lehetséges a hétvége.
Sidious a császári testőreinek akarja adni azt a páncélt :P tehát az többet nem fog előfordulni szerintem itt.

Bence1997 2011.12.07. 19:17:15

@kav12: ja, akkor ok. Kíváncsian várom a részt. Am mért érsz ilyen későn haza?

kav12 2011.12.08. 20:01:34

@Bence1997: Próba, órák, plusz néha kis kikapcsolódás :Đ

Bence1997 2011.12.08. 20:22:47

@kav12: ja, akkor okés. Színjátszó szakköre jársz?

kav12 2011.12.08. 21:46:13

@Bence1997: Hát oda is, de nem az a próba, hanem sulis, drámás próba. És az óra is, ami hatig, fél-hatig tart, kreatív színházi gyakorlat. Plusz a próbák a félévi drámavizsgára. :S Színjátszó szakkörre szerencsére most nem kell olyan sokat próbálni :Đ

Bence1997 2011.12.09. 15:28:45

@kav12: ok. Am hol laksz amúgy? Én kartalon, és 7. osztályos vagyok. Kb. négytől, vagy valamikor háromtól egészen este hétig vagyok, de pénteken, és szombaton kilencig is. Én nem járok úgymond szakkörökre. :D

kav12 2011.12.09. 21:41:01

@Bence1997: Pesti vagyok, 10.-es. :Đ De ez bizalmas információ :P

Bence1997 2011.12.10. 10:05:59

@kav12: ok. Értem. Akkor hát ha már hétvége van, akkor hát tény, hogy már nagyon várom a kövi részt :D
Am én is elkezdtem a 13. részemet írni asszem szerdán, de nem jól írtam, így kitöröltem, majd csütörtökön nem írtam, mert fáradt voltam, és tegnap se volt kedvem írni, mert este nem volt internet, és inkább a photoshop CS3 -t használtam. és stb...

kav12 2011.12.11. 11:43:55

@Bence1997: Hát, tegnap nem haladtam vele semmit, ma sem fogok, de legalább elmondhatom magamról, hogy megtanultam a többsejtű eukarióták országainak felét, mára marad a másik fele, és földrajzból a Világgazdaság... :Đ
És sajnálom :S

Bence1997 2011.12.11. 13:17:05

@kav12: semmi baj. :D Nem haragszok. Am ha így nézem, elég nehéz lehet a 10. oszt., mivel még ilyen darabokra is jársz.

Bence1997 2011.12.12. 17:53:56

hát pillanatnyilag én se írok ezen a héten részt, mert hát..........
Szóval arról van szó, hogy ma egy kicsit tanultam nyelvtanra, majd holnap angolra tanulnom kell, mert csütörtökön írunk egy kemény tz -t. Nyelvtan átismétlése is kell még, illetve egy másfél, vagy két oldalas irodalmi tájleíró olvasmányt kéne írnom. De még ez nem minden, mivel szerdán tanulnom kell az angolra kőkeménnyel, ill. megyek még este fél hatkor, vagy ötkor gyónásra. :P
ennyi.

kav12 2011.12.12. 20:24:03

@Bence1997: Értem :Đ Neked is nehéz akkor :S Nekem az elmúlt héten volt szinte az összes TZ (a francia mindig kivétel, mivel a tanár megértő, és tudja, milyen nehéz több TZ-re tanulni, ezért mindig úgy időzíti :P). Szóval múlt héten kemény hét volt, úgy volt, hogy ma írunk bioszból, föciből, holnap dráma elméletből, de kiderült, hogy a föcit és drámát áttették jövőhétre :ĐĐĐĐ És ez adott egy kis ihletet :P

Bence1997 2011.12.13. 08:57:13

@kav12: hát értem :D ( most infó óráról nyomom xd) Am csütörtökön nemcsak angolból írunk, hanem nyelvtanból is, bár nem biztos. ( a tanárunktól függ :DDD ) Ma kikaptam a biosz tz -t, ami éppen hogy 4 -es lett. Tegnap a matek tz -m hármas. ( hát annyira nem nehezek, csak néha lusta vok, de csak amikor nincsen kedvem tanulni ) És van egy olyan érzésem, hogy csütörtökön fizikából felelek, de még nem biztos. :DDDDD

Bence1997 2011.12.13. 15:56:36

@kav12: Ja, és lesz ilyen lcd teszt vagy mi infóból, és így arra is nagyon kéne tanulnom. :DDD Mert hát januártól elkezdődik egy tanfolyam, és lehet, hogy bent kell majd maradni tán 7. órára is. :P Majd megtudom. Am most meg elkezdem írni az irodalom fogalmazást. :DDDD

Bence1997 2011.12.13. 19:24:15

@kav12: ja, és majd megnézed az új blogomat, mert talán itt már tudod értékelni a részeimet :DDD
theclonewarstortenetek.blog.hu/

Bence1997 2011.12.13. 19:25:22

@Bence1997: ugyanolyan, mint a tiéd, csak egy kis hátránnyal...

Bence1997 2011.12.13. 19:31:27

@Bence1997: de azért fent vannak az 1. évadok, illetve a 2. évadnak a részei, vagyis csak a 13. részig. :P

Bence1997 2011.12.13. 19:32:48

@Bence1997: de még rá kéne jönnöm, hogy hogyan csinálod azt, hogy van ugye neked egy ' gyorslinkek ' menü, és ottan van a saját clone wars írások, és úgy odarakod. Ezt kéne nekemis csinálni, csak nem néz ki túl jól a dolog :P

zilllosarkany 2011.12.13. 20:35:02

huhh, jó rég voltam itt :( ez annak köszönhető, h 8osként kézülök a felvételire, ezért sokat tanulok...
de ígérem februártól elolvasom a részeidet ;) am nekem is van CW-m és az egyik részem címe Chaos In The Senate :D de mivel ez még csak az én wordombe van meg, a tiéd az eredeti :D evvel semmi baj nincs, csak vicces h ugyanúgy gondolkodunk :D jah és még a 4évad trailere előtt kitaláltam, h a 2évadomat egy nagy vízi csatával fogom kezdeni, és lám, így nyitják az évadot XD

egyébként én most részeket nem írok, csak egy összefüggő történetet, ami egy sithről szól, Darth Kronosról :D a címe pedig Darth Kronos: Jó és rossz :P és 200 ABYban játszódik :D

kav12 2011.12.14. 17:20:42

@zilllosarkany: Oké :Đ Ugye, hogy mennyire egy rugóra jár ilyenkor valakiknek az agya? Például én szerettem volna egy olyan részt, ahol C-3PO, Artu és Cad Bane a főszereplő, elrabolja a droidokat, erre kijött két hétre vagy háromra rá az Evil Plans. Aztán a Prisoners is a 4. évad 3. részének címe, ami nekem a 2. évadomban van :P Na meg Wilwarinnal és Hirnyóval két napon belül három Ziro-s részt adtunk ki xĐ Ziro bosszúja, visszatér és még volt egy ilyesmi xĐ Tehát az ilyenek nem rosszat jelentenek :Đ
@Bence1997: Egyszerre elég egy komment :P És ha sejted, hogy te leszel a felelő, akkor tanulj, mert ezek a sejtések beválnak általában. Az oldalt lévő Gyorslinkeket pedig úgy csinálom a régi kinézetbe, hogy:
Linkeknél van olyan, hogy linkblogok. Arra rákattintasz, és létrehozol egyet, olyan nevűt, amilyet akarsz. Majd linkeket is létrehozol, de már nem a linkblognál, hanem a linkeknél. Ott új linket létrehozol, és egy már meglévő bejegyzést bemásolsz az URL sorba. Lejjebb nem írsz semmit. És a meglévő bejegyzésbe írod azt, amit akarsz. Remélem, érthető voltam. :Đ És a vázlat helyett éles legyen :P Ez mind a régi kinézetben!
Amúgy én úgy örülnék, ha benn kéne maradni csak a 7. órára, de most a 10.-re is :S Emlékszem, felsőben fel voltam háborodva, hogy 6 meg 7 óráink is lesznek, és nem hittem a tesóimnak, hogy nekik rosszabb xĐ És most már hiszek nekik :S xĐ

Bence1997 2011.12.21. 12:43:36

@kav12: szünet van!!!!!!!
és így már nagyon várom a részedet, mivel ha szünet van, akkor sokat tudsz írni, és talán ki is tudod adni a részedet :D

Bence1997 2011.12.23. 22:32:47

@kav12: mikor jön az új rész???
Nekem a 16. rész nem nagyon akar jönni, azaz a jabiim -i ötös rész első része, mivel nincsen nagyon ichlet hozzá :D
De majd holnap kb. elkezdem, de sztem nem fog karácsonyra kész lenni, mivel most inkább másra van kedvem. :D
ja, és am megnézed az oldalamat:
theclonewarstortenetek.blog.hu/

kav12 2011.12.23. 23:27:41

@Bence1997: Most újra tették a gépem, de még most sincs kész. Angol abc-m van, mire megtalálom melyik melyik kötőjel, elalszom xd (és nincs kedvenc d-m sem :( y és z felcserélve. Az ékeyeteket pedig a te kommentedből másolom ki xd
A gépem eddig elromlott, most lett kész, és eddig részeket sem tudtam írni. :S De majd potolok :d

Bence1997 2011.12.24. 11:06:08

@kav12: ok. De azért jó, hogy hamarosan jön a 12. rész :D

Bence1997 2011.12.24. 22:16:22

@kav12: ja, és majd mikorra tervezed megírni a 2. évadod mozifilmjét?

kav12 2011.12.24. 22:48:58

@Bence1997: Hú, hát annak az alapötlete van meg, de abból is kétféle. De most, hogy mondtad, lehet, hogy véglegesitem az ötletet :P

Bence1997 2011.12.25. 15:28:11

@kav12: ok. Am boldog karácsonyt! :D
süti beállítások módosítása