Harc XIII.

 2010.06.18. 00:14

Kamar - Denberta Bellator-osztályú Csillagromboló

,,Tubra Shon, aki a hajón utazott, fejvadász. Az a feladata, hogy megöljön néhány fontos személyt. A huttok bérelték fel, akik az idegenek mellé álltak. Először Rykot próbálta megölni, de nem sikerült, és szerencsére nem vett észre semmit a tervéből. Tubra, 5 emberével együtt (Arian Organ, Cal El-theriam, Sol Arlos, Tobias Roberts, Jase Thek), akik valamikor megtámadták a Cato Neimoidián azt az épületet, ahol Covell és Cody, a gazdag polgárok voltak vendégek. Akkor elmenekültek, de sikerült minden Covellre fogniuk - egy ideig. Most azonban itt a bosszú ideje. Rykot és Kellert nem kapták el, ezért most ő következik. Ezután Cody jön, majd megint Keller, megint Ryk, és így tovább addig, míg mind a négyen nem lesznek halottak - vagy őket el nem kapják. Jase még mindig számítógép zseni. Most is megpróbált a főszámítógép közelébe férkőzni. Egyszerűen feltörte - vagyis fél óra alatt -, míg három ember, akik eddig nem voltak benne a csapatban, a hajónál várakoztak rájuk. A szökésük egyszerű volt. Elloptak egy fénykardot, amit a jediknek gyártják sorozatban, és azzal kivágták a hajó alját, így az alsó hangár alá mentek. Ott volt a Denbertának a személyzeti helységei - szállások, fürdők, stb -, és észrevétlenül elosontak. Azután rögtön az egyik turbólift felé mentek, és úgy szálltak be, hogy a kamerák ne lássák az arcukat. Most itt vannak a számítógépeknél. Organ is leült egy mellé, de őt majdnem észrevették. Azonban Thek simán átjutott mindenféle tűzfalon, és egyeben. Bejutott a központba, és kikapcsolta a kommunikációt. Se a benti emberekkel, se a külvilággal nem tudnak kapcsolatot létesíteni. A hutt hajók bármelyik percben itt lehetnek. Addig ők még több kárt okoznak, tehát felmennek a hídra..."

A bejegyzés trackback címe:

https://tcwirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr312090334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása